Végvári Tamás
1937 - 2010
„Istenünk kérünk, vedd helyettünk oltalmadba őt
Tárd ki kapudat, nyugodni vágyó lelke előtt.”
A főiskolát 1962-ben végezte el. Első szerződése a Pécsi Nemzeti Színházhoz kötötte. 1964-ben a Veszprémi Petőfi Színházhoz, 1969-ben a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1971-től egy évtizedet a Thália Színházban töltött. 1981-ben a Nemzeti Színház társulatához csatlakozott. 1982-ben több társát követve a Budapesti Katona József Színház alapító tagja volt. 1996-tól szabadúszó, 2004-ben csatlakozott a Madách Kamara a későbbi Örkény István Színház társulatához.
Drámai hősök mellett karakter szerepeket is alakított. A Galócza című darab címszerepében karikírozó képességeit is bizonyíthatta. A rövidlátó, csetlő-botló gengszter szerepében – ritka lehetőségei egyikeként – a közönséget önfeledt nevetésre késztette.
Utolsó szerepe Örkény István Macskajáték című darabjának öregedő pozőrje volt.[2]
Tekintélyes film és tévészerepeinek száma.
Sokat foglalkoztatott szinkronszínész volt, több mint kétszáz filmet szinkronizált. Magyar hangot kölcsönzött többek között Al Pacinónak 29; Ben Kingsleynek 13; Harrison Fordnak és Robert De Nirónak 8 alkalommal, valamint David Attenborough-nak több ismeretterjesztő filmsorozatban.
A legszebben beszélő magyar színészek egyike. Ennek megfelelően hangja ismerősként cseng a rádióhallgatók fülében, számos felvétele megtalálható a hangarchívumban. Ottlik Géza Hajnali háztetők című regényének rádióváltozatában a főszerepet játszotta. Tapasztalatainak átadására is volt lehetősége; beszédművészetet tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán.
Közéleti szerepvállalása is jelentős. 1993 és 1996 között ügyvivője a Magyar Színészkamarának; vezető szerepet vállalt a Magyar Színész-kamarai Egyesületben és a Magyar Színházi Társaságnál is.
2010. május 16-án hunyt el, négy nappal 73. születésnapja előtt.
Felesége Győry Franciska színésznő volt. Lányaik: Borbála, Eszter.

Született

Budapest, 1937. május 20., csütörtök

Elhunyt

2010. május 16., vasárnap

Hol nyugszik

Budapest, Budapest

Sírhelye létrjejött az online temetőben

2017. május 11., csütörtök 10:04

Jelenleg nincs virág az elhunyt online sírján.

Nem ég egyetlen mécses sem az elhunytért.

Még nem írt senki megemlékezést az elhunytról.

Képgaléria
Videó
Még nincs videó feltöltve.