Fodor Gábor Béla
1915 - 2000

Születés, élet, halál,
Mind kimérettet nekem,
S hogy Te mellettem voltál,
Egy világ volt így velem.”
Fodor Domokos telekkönyvvezető és Bayer Paula házasságából született, elemi iskolai és középiskolai tanulmányait Aradon végezte. 1924-ben érettségizett az aradi Római Katolikus Gimnáziumban. Felsőfokú tanulmányokat Grazban, a budapesti egyetemen és a szegedi egyetemen folytatott. Grazban mérnöki oklevelet (1934), Szegeden pedig vegyész oklevelet és vegyész doktorátust (1937) szerzett. Tanulmányaira és pályakezdésére legnagyobb hatást tett Szent-Györgyi Albert és Bruckner Győző. A szegedi egyetemen a Szerves Kémiai Tanszékén oktatott és kutatott 1935-1938-ig, majd 1945-1957-ig. 1938-1945 között a Chinoin Gyógyszergyárban kutatóvegyészi munkakörben dolgozott. 1945-ben egyetemi magántanárrá habilitálták A gyógyhatású szénvegyületek kémiája témakörből. 1950-1957-ig a Szerves Kémiai Tanszék vezetőjeként működött, számos jeles munkatárssal, köztük Kiss József, Kovács Ödön, Koczka Károly, Halmos Miklós, Ötvös László, Tóth József, Vincze Irén, Bánfi Dezső, Lestyán János, Mészáros Lajos, Dutka Ferenc és Weisz Imre.[1] 1951-ben az MTA levelező, 1955-ben rendes tagjává választották. 1952-ben nyerte el a kémiai tudományok doktora címet. 1951-54 között a rektori teendőket is ő látta el a szegedi egyetemen.
Az 1956-os forradalomban való részvétele miatt az oktatói munkától eltiltották, 1957-től ismét budapesti kutatói intézetekben dolgozott, EGYT Gyógyszerárugyár (később: EGIS; ma Egis Nyrt.), 1958-ban megbízást kapott az MTA-tól egy önálló kutatóegység, a Sztereokémiai Kutatócsoport megszervezésére és vezetésére. A Kutatócsoport igen eredményesen működött, a kutatási lehetőségek egyre bővültek, de Fodor Gábor Bélát továbbra sem engedték egyetemi katedrára lépni, pedig neki a kutatás mellett az egyetemi előadás, az egyetemi hallgatókkal való foglalkozás életeleme volt. Ezen okból inkább az emigrációt választotta, egy 1964-ben megkezdett kanadai tanulmányútjáról nem tért vissza.
Külföldön oktatói és kutatói munkáját Kanadában kezdte, felvette a kapcsolatot az amerikai emigrációban élő tudósokkal, köztük Szent-Györgyi Alberttel. 1969-től fő munkahelyévé az Amerikai Egyesült Államok Nyugat-Virginia-i egyeteme vált, ahol 1986-ig oktatott és kutatott, s ahonnan amerikai és müncheni, darmstadti társintézményekkel tartott fenn szakmai kapcsolatot. 1986-os nyugalomba vonulásakor emeritálták. A rendszerváltás után többször hazalátogatott, idős korát meghazudtolva kitűnő előadásokat tartott. 1990-ben a szegedi egyetem is emeritálta, 1994-ben pedig díszdoktorrá avatta. Választott hazájában, Morgantownban érte a halál.

Született

Budapest, 1915. december 05., vasárnap

Elhunyt

2000. november 03., péntek

Hol nyugszik

Morgentown, Morgentown

Sírhelye létrjejött az online temetőben

2017. május 12., péntek 10:43

Jelenleg nincs virág az elhunyt online sírján.

Nem ég egyetlen mécses sem az elhunytért.

Még nem írt senki megemlékezést az elhunytról.

Képgaléria
Videó
Még nincs videó feltöltve.