Illyés Gyula (1902 - 1983) - Nemfeledünk.hu

Illyés Gyula
1902 - 1983
„Sem a csecsemő, sem a gyermekek, sem a féleszű nem félnek a haláltól, és a legnagyobb szégyen, ha az ész nekünk nem biztosítja azt a nyugalmat, ahová az oktalanság vezet.”
(Seneca)

A nagyapa, Illés János juhász volt, amit a pásztor foglalkozásúak arisztokráciájának tartottak akkoriban. Erre az öreg rendkívül büszke is volt. Részletesen ír erről Illyés A puszták népe című művében.

Apai ágon a dunántúli lapályokon és völgyekben vándorló, római katolikus vallású pásztorősök leszármazottja volt. Illyés később is szívesen idézte meg e szerteágazó rokoni láncolatot adó „pogány besenyő ősöket”, és személyes emlékeiben is őrizte a tolnai erdőkben makkoltató kanász szépapja,[5] Illés János és a szintén pásztorszármazású, szigorú és bigott katolikus apai nagyanya, Csima Anna alakját. A nagyszülők hat gyermeke közül az elsőszülött fiú, Illés János (1870–1931) előbb apja mellett pásztorkodott, később a kovács- és a kazánfűtő-mesterséget is kitanulta. Uradalomról uradalomra vándorolva vállalt munkákat, mígnem az Apponyiak birtokán, a Tolna vármegyei Felsőrácegrespusztán megállapodott és családot alapított.[6]

Alig öt hét ismeretség után itt vette feleségül Kállay Idát (1878–1931), az Alföld békési zugából a Dunántúlra származott puritán, református família sarját. A Kállayak ugyan katonákat és prédikátorokat is adtak a hazának, de elsősorban parasztok voltak. A költő anyai nagyapja, Kállay Lajos volt az első mesterember a nemzedékek sorában, aki a bognármesterséget kitanulva vetette meg lábát a felsőrácegrespusztai uradalomban, és feleségéül az uradalom belső szobalányát, Uitz Annát tette. Házasságukból öt gyermek – négy lány és egy fiú – született. A később Cecén élt anyai nagyszülők derűs, nyugalmat árasztó alakját szintén megőrizte az irodalmárrá váló unoka emlékezete.[7]

Jóllehet, apja maga is kétkezi munkát végzett, szántógépeket, vasboronákat, cséplőgépeket javított, ám emellett irányítása alatt dolgoztak a kovácsok, fűtők és gépészek is. Illyés dolgos, a munkát tisztelő, a természet iránt nyitott, ugyanakkor a könyveket megvető, magányos és indulatos emberként festi le apját. Ezzel szemben anyja, a tartózkodó, gyengéd természetű Kállay Ida az olvasás és a tanulás szeretetét hozta magával családjából és plántálta bele gyermekeibe. A szülők 1898. június 19-én kötöttek házasságot, frigyükből három gyerek született: Ferenc, Klára és Gyula.[8]

A tizennégy éves fiú és édesanyja közvetlenül a válás után, 1916-ban felköltöztek a fővárosba. Az egykori békevilág túlnépesedett Budapestjének társadalma ekkor már az első világháború nyomorának jeleit viselte magán, a korszakra jellemző nagyvárosi kulisszaként ivódtak be a kamasz emlékezetébe a nyomortelepek, a népkonyhák, a szénhiány, a jegyre osztott élelmiszerért sorban állók és a frontról hazatért sebesültek látványa. Anyjának nővére fogadta be őket angyalföldi, Gömb utcai lakásába. Anyja varrásból tartotta fenn magukat, s kevéssel később már a Terézvárosban, a Bajza utca 42. szám alatt béreltek kétszobás földszinti lakást, amelynek egyik helyiségét hónapos albérleti szobaként kiadták, némi jövedelemre téve ezzel szert. A gimnázium negyedik osztályát, az 1916/17-es tanévet a Munkácsy Mihály utcai gimnáziumban végezte el (1921-től Kölcsey Ferenc Gimnázium). Itt ismerkedett meg mélyebben a magyar költészettel, a már ismert Petőfié mellett Arany János, Ady Endre és Babits Mihály nevével.[16]

1921 őszén beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem magyar–francia szakára. Illegális baloldali tevékenysége miatt azonban egyre inkább a hatóságok célkeresztjébe került, így a letartóztatás elől 1921 végén Bécsbe emigrált. Itt érte utol a hír, hogy otthon körözést adtak ki ellene, a visszatérésre tehát nem gondolhatott. Hamarosan Berlinbe, onnan pedig Luxemburgba utazott tovább. Itt előbb Esch-sur-Alzette-ben útépítőként dolgozott, majd az Audun-le-Tiche-i vasöntödében vállalt munkát.[19]

Továbbvágyódott azonban, s 1922. április 24-én érkezett meg Párizsba. Noha további útitervekkel a zsebében (Róma, Barcelona, Afrika) Párizst átmeneti állomásnak tekintette, végül négy évet töltött a francia fővárosban. A Szent Lajos-szigeten, a magyar munkások tömegszállásának egyik szűkös padlásszobájában húzta meg magát többedmagával, s megélhetéséért legkülönfélébb alkalmi munkákat vállalt. Dolgozott bányászként, kikötői rakodómunkásként, nyelvtanárként, a legtartósabban egy könyvkötőműhely alkalmazottja volt. Egy ideig a Sorbonne-on irodalmat és szociológiát hallgatott, valamint kísérleti pszichológiai gyakorlatokat végzett a Sainte-Anne és a Pitié-Salpêtrière kórházak elmeosztályán. Párizsban érte az első szerelem, meghitt, de félreértésekkel terhelt kapcsolat fűzte az erdélyi származású munkáslányhoz, Orosz Annához.[20]

Párizsi évei alatt részt vett az emigráns magyarok szakszervezetének és a különféle munkásmozgalmi körök kulturális munkájában, de a Francia Kommunista Párt emigráns magyarok alkotta szekciójába nem lépett be. Politikai szervezkedések helyett szavalóversenyeket rendezett és színpadi jeleneteket írt a párizsi magyarok színjátszóköre számára, segítette az emigráns magyar munkásokból álló dalárda tevékenységét, támogatta, kalauzolta és franciaórákban részesítette az újonnan érkező magyar emigránsokat. Csaknem anyanyelvi szinten megtanult ugyanis franciául, s az új nyelvi környezet hatására megújult érdeklődéssel, elemző szemmel fordult a magyar nyelv és a nyelvészet felé. Egyáltalán: a párizsi emigrációban tudatosult benne a haza és a nemzet fogalma, amely meghatározta egy egész életen át vallott költői állásfoglalását. Nagy tudásszomjjal fordult a francia és az egyetemes irodalmi stíluseszmények és a legújabb társadalomtudományi kutatások felé, szabadidejét a Szent Genovéva Könyvtárban töltötte önképzéssel. A korszak jelentős művészeti áramlatát, az avantgárdot testközelből tapasztalhatta meg, ismeretséget, több esetben életre szóló barátságot kötött a francia avantgárd, szürrealista és dadaista irodalmi körök jeles tagjaival, vezető művészeivel: Max Jacobbal, Jean Cocteau-val, Marcel Sauvage-zsal, Paul Éluard-ral, André Bretonnal, Tristan Tzarával (akinek évtizedekkel később halálos ágyánál és temetésén is ott volt), Louis Aragonnal, René Crevellel és másokkal. E forradalmian új stíluseszmények hatására fogant első cikkeit, ismertetéseit és fordításait 1923–25-ben leközölték a Bécsben szerkesztett Ék és Ma című folyóiratok, s 1924-ben ez utóbbi lapban jelentek meg első versei is. Költeményeit, írásait kiadta a párizsi Magyar Írás, a Párizsi Munkás és a Párizsi Magyar Újság, az amerikai egyesült államokbeli Új Előre. Francia irodalmi lapok is közölték írásait és francia nyelven írt eredeti verseit (Journal littéraire, Lit et rature, Révolution surréaliste, Action, Quotidien).[21]