Balázs Béle (1884 - 1949) - Nemfeledünk.hu

Balázs Béle
1884 - 1949
„Istenünk kérünk, vedd helyettünk oltalmadba őt
Tárd ki kapudat, nyugodni vágyó lelke előtt.”

Balázs Béla, 1913-ig Bauer Herbert Béla[1][3] (Szeged, 1884. augusztus 4. – Budapest, Józsefváros, 1949. május 17.[4]) író, költő, színész, filmesztéta, filmrendező, kritikus filmfőiskolai tanár.[5]

A 20. századi magyar kultúra egyik jeles egyénisége, akinek műveinél is jelentősebb a szellemi hatása – többek között – a barátaira (Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lukács György, Fülep Lajos, Hauser Arnold, Mannheim Károly) és a filmesztétikára.

Az első világháborúig (1884–1914)[szerkesztés]

Születése után hat évvel családja Lőcsére költözött. Apja, Bauer Simon (1851–1897) gimnáziumi tanár volt, akinek halála után 1899-ben anyjával (Léwy/Lévy Eugénia) Szegedre települtek vissza, ahol a Vajda-házban laktak. Szülővárosában kötött életre szóló barátságot Petri Lajossal és Dettre Jánossal.[6] Egyetlen fiútestvére Bauer Ervin orvos, elméleti biológus, Kaffka Margit férje volt, húga Bauer Hilda. 1902-ben a szegedi főreáliskolában jeles eredménnyel érettségizett, majd ősszel megkezdte tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakán. Az Eötvös Kollégiumban Kodály Zoltán szobatársa volt. 1904-ben részt vett a Thália Társaság munkájában, s megismerkedett Lukács Györggyel. 1905 tavaszán népdalgyűjtő útra indult. A következő évben befejezte tanulmányait, s rövid időre visszatért szülővárosába, ahol megismerkedett Bartókkal. Ősszel külföldi tanulmányútra ment. A berlini egyetemen Simmel és Wilhelm Dilthey filozófiai előadásait látogatta, időközben befejezte első drámáját, a Doktor Szélpál Margit-ot, majd Simmel biztatására megírta első könyvét, a Halálesztétikát. 1907 elején Kodállyal Párizsba utazott, ősszel pedig tanári állást kapott a Wesselényi utcai polgári iskolában.

1908-ban ismerkedett meg Hajós Edittel, és Lesznai Anna költőnővel, kivel életre szóló barátságot kötött. Még ugyanebben az évben bölcsészdoktori vizsgát tett. Költői pályája is ekkortájt indult, s verseit A Holnap c. antológiában közölték. Korai esztétikai munkásságával, szecessziós mesejátékaival szerzett ismertséget. 1909 áprilisában mutatták be első színpadi művét, a Doktor Szélpál Margit-ot. Ekkortájt ismerkedett meg Ady Endrével. 1911–12-ben hosszabb időt töltött külföldön (Olaszországban, Párizsban, Berlinben), s megjelent első verseskötete (A vándor énekel), illetve novelláskötete (A csend). Két évvel az első világháború kitörése előtt visszatért Budapestre. A Nyugat ekkor közölte Misztériumok című kötetét. 1913-ban hivatalosan is felvette a Balázs Béla nevet,[3] s 1913. március 29-én Budapesten házasságot kötött Hajós Edit orvosnővel.[1] Ugyanebben az évben jelent meg a Dialógus a dialógusról című könyve, és Az utolsó nap című drámája, melyet 1913. október 3-án mutatott be a Nemzeti Színház.

Az emigrációig (1914–1919)[szerkesztés]

1914-ben önkéntesként került a frontra, ahol megsebesült. 1915-ben hátországi szolgálatra helyezték Szabadkára. Menj és szenvedj te is címmel megjelentette a Nyugatban hadi élményeiről szóló beszámolóit. 1915 decemberében megkezdődtek a lakásán tartott Vasárnapi Kör ülései, amelyeken részt vett Lukács György, Hauser Arnold, Mannheim Károly, Gyömrői Edit, Fogarasi Béla, Lorsy Ernő és mások. 1916-ban jelent meg háborús naplója, és második verseskötete, a Tristán hajóján. A következő évben előadásokat tartott a Szellemi Tudományok Szabadiskolájában, s az Operaház bemutatta Bartók táncjátékát, A fából faragott királyfi-t, amelynek szövegkönyvét ő írta. 1918-ban elvált Hajós Edittől.[7] Az Operaház bemutatta A kékszakállú herceg vára című művét, 1919-ben pedig feleségül vette Hamvassy Annát. A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt tagja lett a Forradalmi Írók Direktóriumának, majd beállt a Vörös Hadseregbe, s részt vett az északi hadjáratban.

Az emigrációban (1919–1945)[szerkesztés]

A kommün bukása után novemberben hamis papírokkal elhagyta az országot, s a Bécs melletti Reichenauban teledett le feleségével. Több német és magyar nyelvű lap, köztük a Tűz és a Magyar Írás munkatársa volt, s számos német és magyar nyelvű kötete jelent meg. Napi- és hetilapokban színházi és filmkritikákat publikált, ezeket feldolgozva írta és jelentette meg 1925-ben filmesztétikai főművét, a Látható embert.

Relief Szegeden

Balázs Béla emlékbélyeg (1984)

1926-tól 1930-ig Berlinben élt, ahol a Marxista Munkásiskola előadójaként, illetve a birodalmi Munkásszínjátszó Szövetség irányítójaként dolgozott. Számos forgatókönyvet írt, s megismerkedett számos filmrendezővel, például Erwin Piscatorral, Georg Wilhelm Pabsttal és Korda Sándorral, akikkel együtt is dolgozott. Összeismerkedett Leni Riefenstahllal, s a színésznő több filmjének forgatókönyvírója lett. 1930-ban több hónapos algériai útra indult egy francia cég megbízásából, ahol Kuharskyval együtt filmet forgatott.

1931-ben belépett a Németország Kommunista Pártjába. 1931 őszén szovjet filmesek meghívására Moszkvába utazott, hogy előadásokat tartson a filmfőiskolán, s hogy filmet készítsen a Magyar Tanácsköztársaságról. A kommünről szóló film elkészítésére felesége visszaemlékezései szerint eredetileg Kun Béla kérte fel, de akkor Balázs kitérő választ adott. A következő évben feleségével együtt Moszkvában telepedett le. Az 1930-as évek elejére elkészült a Tanácsköztársaságról szóló filmje (Ég a Tisza), de nem került forgalmazásra. 1937-ben nyaralót vett a Moszkva környéki Isztrában, s feleségével együtt odaköltözött. 1938-tól egy moszkvai magyar nyelvű folyóirat, az Új Hang főmunkatársa volt (állandó rovata: Levelek a távolból).

1941-ben Tábortűz címmel verseskötete és egy drámakötete (Két dráma: Mozart – Hazatérés) jelent meg. Az év végén a front előrenyomulása miatt Alma-Atába (Kazahsztán) evakuálják.

Ismét Magyarországon (1945–1949)[szerkesztés]

1945 után tért haza Budapestre, és itt folytatta filmszervezői, tanári és szerkesztői tevékenységét, továbbá vendégtanárként is működött Prágában és Rómában. Megjelent önéletrajzi regénye, az Álmodó ifjúság. Nagy sikert aratott a forgatókönyvéből készült Valahol Európában, Radványi Géza rendezésében.[m 1]

Bár Kossuth-díjat kapott, 1948 után az addig vezető ideológiai szerepet játszó Lukács György félreállításával párhuzamosan őt is éles bírálatok érték állítólagos avantgárd szemlélete miatt. Elvesztette állásait, nem taníthatott a Színművészeti Főiskolán, műveit nem jelentették meg. Életműve – különösen filmesztétikai munkássága – csak évtizedekkel a halála után került méltó helyére. 1903-tól 1922-ig vezetett Naplója csak 1982-ben jelenhetett meg, erős kihagyásokkal. A forrásértékű, kultúrtörténeti jelentőségű teljes mű ma is kéziratban van.

1949. május 17-én délelőtt fél tizenkettőkor hunyt el a Korányi Sándor utca 2/a alatti klinikán, halálát agyvérzés okozta.[4] Sírja a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Pantheonában van.