Németh László (1901 - 1975) - Nemfeledünk.hu

Németh László
1901 - 1975
„Sem a csecsemő, sem a gyermekek, sem a féleszű nem félnek a haláltól, és a legnagyobb szégyen, ha az ész nekünk nem biztosítja azt a nyugalmat, ahová az oktalanság vezet.”
(Seneca)

Édesapja, Németh József (1873–1946), a nagybányai Magyar Királyi Állami Főgimnázium tanára, édesanyja, Gaál Vilma (1879–1957), tisztviselő család gyermeke. 1901. június 2-án keresztelték.[2]

Családjával 1904-ben Szolnokra, majd 1905-ben Budapestre költözött. A Medve utcai elemiben (1907–11) tanult, majd gimnáziumi tanulmányait a Bulyovszky utcai Kemény Zsigmond (1911–17) és a budai Toldy Ferenc Főreáliskolában (1917–19) végezte. Bölcsésznek készült, 1919-ben magyar–francia szakos bölcsészhallgató, de 1920 tavaszán átiratkozott az orvoskarra, ahol fogorvosi diplomát szerzett 1925-ben, s cselédkönyves orvos lett a Szent János Kórházban. Később fogorvosi rendelőt nyitott, majd iskolaorvos lett.

1925 decemberében a Nyugat novellapályázatán a Horváthné meghal című paraszttörténetével első díjat nyert.

Az év karácsonyán feleségül vette Démusz Ellát (1905–1989), Démusz János vendéglős lányát. 1926 és 1944 között hat lányuk született, közülük ketten csak rövid ideig éltek. Leányai közül Jakabffyné Németh Magdából (1926–) pedagógus; Lakatos Istvánné, Németh Ágnesből[3] vegyészmérnök; Dörnyei Józsefné, Németh Juditból (1932–) fizikus professzor, MTA-tag és Németh Csillából (1944–) orvos lett.

1926-tól cikkei, könyvismertetései jelentek meg a Nyugat-ban, a Protestáns Szemlé-ben, a Társadalomtudomány-ban, később az Erdélyi Helikon-ba és a Napkelet-be is írt, ez utóbbinak 1931-ig vezető kritikusa volt (a Protestáns Szemlé-ben és Napkelet-ben eleinte Lelkes László álnéven szerepelt).

1926-ban megnyitotta fogorvosi rendelőjét, még externistaként bejárt az új Szent János Kórház elme- és idegosztályára. Iskolaorvosi állást vállalt a Toldy Főreáliskolában (1926–27), az Egressy úti (1928–31), és a Medve utcai polgári iskolákban (1931–43).

1927-ben a Napkelet munkatársa. 1928-ban feleségével Olaszországba és Franciaországba utazott. 1929-ben a Napkeletben jelent meg első regénye, az Emberi színjáték. Télen tuberkulózisban megbetegedett. Olaszországban és Felsőgödön gyógyíttatta magát, felhagyott a fogorvosi gyakorlattal. 1930-ban Baumgarten-díjat kapott, de Hatvany Lajos támadása miatt visszaadta. 1931-ben kiegészítő érettségit tett görögből; rövid ideig görög szakos bölcsész volt. November 29-én Debrecenben részt vett az Ady Endre Társaság irodalmi estjén, mely öt „népi író” (Németh, Erdélyi József, Illyés Gyula, Kodolányi János, Szabó Lőrinc) sikeres bemutatkozása volt a közönség előtt. 1930 és 1935 között az esztergomi Sátorkőpusztán töltötte nyarait, amelyről az utókor emléktáblán is megemlékezett.

A Nyugattal már az 1920-as évek végétől sem volt felhőtlen a kapcsolata[4] Az 1930-as évek elejétől szembekerült Babits Mihállyal, részben a formálódó népi mozgalom (és különösen Kodolányi János), 1932-ben pedig Török Sophie értékelése miatt. A Nyugat és Németh közötti szakításban Németh László Magam helyett című 1943-as tanulmánya szerint[5] (Török Sophie ügye és más ügyek mellett) Kodolányi személye is szerepet játszott; még a november 29-ei debreceni est előtt végződött szerencsétlenül annak az „erélyes hangú” levélnek az ügye, melyet Németh Basch Lóránthoz, a Baumgarten Alapítvány egyik kurátorához intézett Kodolányi megsegélyezése ügyében. Az ügy a másik kurátor, Babits elzárkózásával, sőt kínos jelenettel végződött (Németh épp Babits lakásán tartózkodott, amikor Basch telefonon beszámolt kurátortársának a levélről).[6]