Antall József (1932 - 1993) - Nemfeledünk.hu

Antall József
1932 - 1993
"Nekünk, akik az életüket elveszejtették ezekben az évtizedekben, az volt a vigaszunk, hogy a megszerzett tudást nem tudták elvenni tőlünk, akárkik akarták."

Antall József (teljes nevén: Antall József Tihamér, Pestújhely, 1932. április 8. – Budapest, 1993. december 12.) Magyarország rendszerváltás utáni első miniszterelnöke, tanár, könyvtáros, muzeológus, politikus.

Antall József ősi kisnemesi családban született. Apja, id. Antall József (1896–1974) jogász, hivatalnok, az FKGP egyik alapítója, több minisztérium dolgozója volt, a háború alatt menekülteket mentett, valamint a nevéhez fűződik az első magyar létminimum-számítás.

Édesanyja Szűcs Irén, aki falusi tanító lányaként látta meg a napvilágot. Tanító apja, Szűcs István is politikai pályát járt be: helyettes államtitkár volt.

Antall Józsefnek egy testvére volt, Antall Edith. Antall Edit lányának, Héjj Editnek lett a férje Jeszenszky Géza későbbi külügyminiszter. Feleségétől Fülepp Klárától, két gyereke született: Antall György, ügyvéd és Antall Péter, fotóriporter.

Gyermek- és ifjúkorát a családi neveltetés határozta meg, melynek meghatározó elemei a demokrácia iránti elkötelezettség, a nemzeti érzelem, a keresztény erkölcs és társadalomszemlélet voltak.

Antall a budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1950-ben. Már 16 évesen eldöntötte, hogy politikai pályára lép – amire később természetesen sokáig nem volt lehetősége. Az érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának magyar nyelv és irodalom- történelem-levéltár szakos hallgatója lett. Diplomamunkáját Eötvös József politikájából írta. A tanári diploma mellé megszerezte a könyvtárosi és muzeológusi diplomát is.

A diploma megszerzése után Antall a Magyar Országos Levéltárban, majd a Pedagógiai Tudományos Intézetben dolgozott. 1955-ben az Eötvös József Gimnáziumban kezdett tanítani, ahol 1956 októberében a forradalmi bizottság élére került. Részt vett a kisgazdapárt újjászervezésében és a Keresztény Ifjú Szövetség megalapításában. A forradalmat követően többször őrizetbe vették, bár továbbra is taníthatott. 1957-ben a Toldy Ferenc Gimnáziumban tanított tovább, ám 1959-ben politikai magatartása miatt végleg eltiltották a pedagógusi pályától.

Ezt követően két évig könyvtárosként dolgozott. 1963-ban a Magyar életrajzi lexikonba ő írta meg nyolcvan orvos életrajzát, s ekkor ismerte fel, hogy a gyógyítás története fontos, és részben feldolgozatlan tudományos téma. Az 1964-ben megnyílt Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyv- és Levéltárban előbb mint tudományos kutató dolgozott, majd igazgatóhelyettes, 1974-től pedig igazgatója volt az intézetnek (felettese Schultheisz Emil volt előbb főigazgatóként, majd egészségügyi miniszterként). Több száz orvostörténeti publikációja jelent meg, s számos művet lektorált, szerkesztett. Elsősorban Benedek István orvostörténeti köréhez, a Hiúzokhoz kapcsolódott.

Kutatásai kapcsán számos alkalommal kerül kapcsolatba külföldi orvosokkal, történészekkel. 1986-ban a Nemzetközi Orvostörténelmi Társaság alelnöke lett.

Csoóri Sándor hívására kapcsolódott be az MDF munkájába. Az Ellenzéki Kerekasztal 1989. március 22-én jött létre, s az akkor már pártszerűen működő Magyar Demokrata Fórum Antallt is delegálta a megbeszélésekre. Antall az alkotmánymódosítást előkészítő I/1-es bizottságában dolgozott. Számos indítványa, kompromisszumkészsége, szakmai felkészültsége tette egyre ismertebbé.

Antall Józsefet 1989. október 21-én elsöprő többséggel választották meg a küldöttek a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnökévé, s ez alapján egyértelművé vált, hogy ő lesz a párt miniszterelnök-jelöltje. Az 1990-es választások nyertese az MDF lett (Antall a budapesti területi listáról jutott mandátumhoz), így május 23-án ő alakíthatott kormányt. Lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánt lenni.

Antall koalíciót kötött a kisgazda- és a kereszténydemokrata frakciókkal, s kormányával megteremtette az átalakulás politikai, gazdasági és külpolitikai feltételeit. Az Antall-kormány fogadtatta el és hajtotta végre az átalakulást elősegítő törvényeket, a gazdaságot pedig növekedési pályára állította a ciklus végére.

1990 nyarán non-Hodgkin limfómát (a nyirokér-rendszer rákja) állapítottak meg nála. Októberben, két nappal a taxisblokád előtt sikeresen megműtötték, de fél év múlva a rák kiújult.[1] Betegsége – még a kormányzati ciklus lejárta előtt – legyűrte szervezetét, s 1993. december 12-én elhunyt.

Temetése 1993. december 18-án szombaton déli 12 órakor vette kezdetét, a koporsót a Kupolateremből az Országház előtt felállított ravatalhoz vitték ki. Szabad György, az Országgyűlés elnöke, Sütő András író és Bolberitz Pál címzetes apát búcsúztatták. Innét a Fiumei úti Nemzeti Sírkertbe indult a menet, ahol a politikust Paskai László bíboros prímás, esztergomi érsek, Hegedűs Lóránt református püspök, Harmati Béla evangélikus püspök, Schweitzer József főrabbi és Tőkés László nagyváradi református püspök mondtak beszédet a sírnál.