Déri János
1951 - 1992
„S úgy fogok majd otthon meghalni,
Mint egy kölyök,
Akinek tréfa volt az élet
És ok nélkül pihenni tér meg.”
(Ady Endre)
Déri János (Budapest, 1951. április 14. – Budapest, 1992. április 29.) publicista, riporter, televíziós műsorvezető és szerkesztő; gépészmérnök.
Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán végezte.
1975-ben jelentkezett a „Riporter kerestetik” című tehetségkutató műsorba, ahol 3. helyezést ért el. Éveken keresztül disc jockey volt.
1977-1983 között a Magyar Rádió ifjúsági osztályán dolgozott, 1983-tól a társadalompolitikai szerkesztőség munkatársa, valamint az Ablak állandó műsorvezető-riportere lett.
Szórakoztató műsort is vezetett Ez + Az címmel, ennek egyik népszerű rovata volt a selejtes termékeket ironikusan bemutató Pocsék Áruk Fóruma.
Ő indította a Nulladik típusú találkozások című, paranormális jelenségekkel foglalkozó műsort is.
Állandó résztvevője volt a Rádiókabarénak, írásműveit rendszeresen publikálta a Farkasházy Tivadar nevével fémjelzett Hócipőben.
Egészsége romlását aggódók milliói kísérték, országos szolidaritási mozgalom indult.
1992-ben jelentkezett utoljára nyilvánosan, Mexikóból. 41 évesen halt meg rákban.
Néhány nappal halála előtt azt mondta: „Három év múlva már senki nem fog emlékezni rám.” Emlékét ma is őrzi az Április 14. Alapítvány és a Déri János-díj, melyet minden évben olyan sokoldalú, kimagasló közéleti szereplőknek adományoznak, akik maradandót alkottak pályájuk során.

Született

Budapest, 1951. április 14., szombat

Elhunyt

1992. április 29., szerda

Hol nyugszik

Budapest XII. kerület, Farkasréti temető

Sírhelye létrjejött az online temetőben

2013. november 05., kedd 11:36

Jelenleg nincs virág az elhunyt online sírján.

Nem ég egyetlen mécses sem az elhunytért.

Még nem írt senki megemlékezést az elhunytról.

Képgaléria
Videó
Még nincs videó feltöltve.