Kemény Henrik
1925 - 2011
"Életem a bábjáték, bölcsőtől a sírig."
Kemény Henrik (Budapest, 1925. január 29. - Budapest, 2011. november 30.), Kossuth-díjas bábművész.
A Korngut család évszázados bábjátékos hagyományát követte. A nagypapa, Korngut Salamon (185?–1930), Galíciából érkezett Pestre, és 1897-ben kapott belügyminisztériumi engedélyt „dal, testgyakorlatok és bűvészeti előadások” megtartására. Nagyapja a vásárokat járva először cirkuszt szervezett, majd a társulat kiszámíthatatlansága miatt áttért bábjátékok előadására. Később állandó színházat épített Külbudán. Későn nősült, két fia született, Dezső és Henrik.
Apja, Henrik egy ideig New Yorkban a Metro-Goldwyn-Mayer stúdiónak dolgozott, majd 1912-ben hazatért, megalapította a Columbia Magyar Mechanikai Színházat, amely egy év alatt becsődölt. Az I. világháború tönkretette a családot, 1926-ban új bábosbódét emeltek a Hűvösvölgyi Nagyréten. Az apa a háború után a filmgyárban dolgozott, majd a biztos fizetést feladva bábozásból élt a család, szerény körülmények között. Az 1930-as években hivatalosan Paprika Jancsi lett a fő figurájuk neve, mert az állami szervek nem nézték jó szemmel a kisemberek számára szóló rendszerkritikus, szókimondó előadásokat. A Népligetben a Mutatványos téren működött Kemény Henrik Bábszínháza, melyet 1982-ben kultúrtörténeti emlékké nyilvánítottak. A bábszínházat 1989-ben alapítványi támogatással felújították, és díszelőadással átadták. Azután az épületben újabb előadás nem volt. A 250-300 négyzetméteres faszerkezetű épület 2011. október 3-a éjjelén porig égett.
Henrik a család mutatványos bódéjában nőtt fel, a bábos família harmadik generációjához tartozik ifjabb Kemény Henrik és nála egy évvel fiatalabb öccsével, Mátyással. Míg a Papa a színházat vezette és előadott, a mama – Kriflik Mária – volt a pénztáros és ő szabott, varrt, öltöztette a bábokat. Két fiuk a délutáni előadásoknál segédkezett, de szerepeltek is a bábszínházban. Az apja által készített Miki egér marionett figurával gyakorolta a bábozást, ami később három és fél méteres zsinórral felszerelten – már a nagyérdemű előtt táncolhatott. 1931-ben kapta első szerepét egy családi bábelőadáson, az iskolában pótvizsgázó Vitéz Lászlót alakítja. Öccse, az ekkor négyéves Mátyás is szerepet kapott öccse mint Frici pajtás, apukája a Tanító Bácsi volt. 1935-ben faragta ki első figuráját és kapta meg első főszerepét. 1945-ben édesapja munkaszolgálat közben eltűnt, így fia átvette bábszínházát. Amikor a népligeti vurstlit 1953-ban felszámolták, Kemény Henriket is „államosították” (bábjait egy ideig Bálint Endre festőművész műtermében „bújtatta”): ettől kezdve az Állami Bábszínházban lépett fel. Az ő nevéhez fűződik 1955-ben az első vidéki bábszínház megalapítása Győrben. 1964-ben elvégeztették vele a Bábszínészképzőt. Két évtized alatt számos bábot tervezett, és visszatért a vándorbábozáshoz, egy trabanttal kezdte el járni az országot. 1992-ben, az Állami Bábszínház kettéválásakor a Kolibri Színházhoz csatlakozott.

Született

Budapest, 1925. január 29., csütörtök

Elhunyt

2011. november 30., szerda

Hol nyugszik

,

Sírhelye létrjejött az online temetőben

2013. november 05., kedd 13:09

Jelenleg nincs virág az elhunyt online sírján.

Nem ég egyetlen mécses sem az elhunytért.

Még nem írt senki megemlékezést az elhunytról.

Képgaléria
Videó
Még nincs videó feltöltve.