Kesjár Csaba
1962 - 1988
„S úgy fogok majd otthon meghalni,
Mint egy kölyök,
Akinek tréfa volt az élet
És ok nélkül pihenni tér meg.”
(Ady Endre)
Kesjár Csaba (Budapest, 1962. február 9. – Nürnberg, 1988. június 24.) magyar autóversenyző, Kesjár János motorkerékpáros, motorcsónak-versenyző unokája.
A Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1977-től 1981-ig gokartozott, 1982-ben autóversenyzői igazolványt szerzett. Gokartban a nemzetközi licencű kategóriában 1980-ban és 1981-ben magyar bajnok. Autóversenyzőként 1985-ben abszolút magyar bajnok, 1986-ban hegyi bajnok.
A Forma Easter kategóriában 1982-ben, 1983-ban, 1984-ben, 1985-ben magyar bajnok. A Formula Ford kategóriában 1986-ban osztrák bajnok. 1987-től 1988-ig a Német Szövetségi Köztársaság Forma 3 bajnokságban versenyzett, 1987-ben a 9. helyen végzett.
A szakemberek tervei szerint ő lett volna az első Formula–1 kategóriában versenyző magyar. Az 1987-es magyar nagydíj hétvégéjén tesztelhette a Zakspeed csapat autóját, így ő lett az első magyar, aki Formula–1-es autót vezetett.
A nürnbergi Norisringen halálos balesetet szenvedett, vélhetően kifogyott az autójából a fékfolyadék, és így már nem tudta megállítani a több mint 200 km/órával haladó autót.
1992 óta Budaörsön általános iskola viseli a nevét.

Született

Budapest, 1962. február 09., péntek

Elhunyt

1988. június 24., péntek

Hol nyugszik

Budapest XII. kerület, Farkasréti temető

Sírhelye létrjejött az online temetőben

2013. november 05., kedd 13:17

Jelenleg nincs virág az elhunyt online sírján.

Nem ég egyetlen mécses sem az elhunytért.

Még nem írt senki megemlékezést az elhunytról.

Képgaléria
Videó
Még nincs videó feltöltve.