Molnár Dánielné (Ilcsi néni)
1926 - 2013
„Istenünk kérünk, vedd helyettünk oltalmadba őt
Tárd ki kapudat, nyugodni vágyó lelke előtt.”
Molnár Dánielné, született Katona Ilona, ismertebb nevén Ilcsi néni (Nógrád megye, 1926. április 17. – Budapest, 2013. január 9.) magyar kozmetikus, üzletasszony, az Ilcsi féle kozmetikai szerek megalkotója és forgalmazója.
Budapesten járt kozmetikus iskolába, 1956-ban végzett. A Vénusz Fodrász Szövetkezetben dolgozott 20 évig, majd a Divat Fodrász Szövetkezetbe került. Fiával, Molnár Ferenccel 1984-ben alapította meg cégét, az Ilcsi Szépítő Füvek GMK-t, mely később az Ilcsi Szépítő Füvek Kft. nevet vette fel. 1999-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetést kapott „a gyógynövények kozmetikai alkalmazásának elterjesztése és népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért, eredményes, és sokaknak örömet szerző magánvállalkozói munkájáért”.
Cége natúrkozmetikai termékeket gyárt, a csak kozmetikusoknál kapható krémek növényi alapanyagokból állnak. Magyarországon kívül még további 30 országban forgalmazzák őket. Ilcsi néni "Ilcsi néni képes füveskönyve" címmel könyvet is megjelentetett.

Született

Nagykökényes, 1926. április 17., szombat

Elhunyt

2013. január 09., szerda

Hol nyugszik

Budapest, Budapest

Sírhelye létrjejött az online temetőben

2013. november 05., kedd 14:52

Jelenleg nincs virág az elhunyt online sírján.

Nem ég egyetlen mécses sem az elhunytért.

Még nem írt senki megemlékezést az elhunytról.

Képgaléria
Videó
Még nincs videó feltöltve.