László János (1948 - 2015) - Nemfeledünk.hu

László János
1948 - 2015
„Istenünk kérünk, vedd helyettünk oltalmadba őt
Tárd ki kapudat, nyugodni vágyó lelke előtt.”

László János a pszichológiai tudomány doktora, a szociálpszichológia nemzetközileg is jeles képviselője, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára. Legfőképpen a narratív szociálpszichológiai elmélet megalkotásáról ismert.

Gimnazista korától kezdve színház rendezői pályára készült, de amikor - igen jó eredménnyel - leérettségizett, nem indult ilyen szak a főiskolán. Két évig dolgozott a Nemzeti Színház stúdiójában. Az itt eltöltött két év után az Eötvös Loránd Tudományegyetemre jelentkezett, pszichológia szakra, mert értelmezése szerint a pszichológia tárgya, maga a lélek; a színház témája is. Annak ellenére, hogy távoli rokona volt Kardos Lajos, aki akkor a Pszichológia Tanszéket vezette, és annak ellenére, hogy a maximális 20 pontból 19,5 ért el a felvételin, nem vették fel. Másodszor is felvételizett, ekkor is elutasították, majd gimnáziumi tanára közbenjárásával nyert végül felvételt az egyetemre. Egyetemi évei alatt folyamatosan dolgozott statisztaként, segédrendezőként a Nemzeti Színház Kamaraszínházában, a mai Katona József Színházban. Végül, harmadéves egyetemistaként választás elé került, hiszen felvették színházrendezői szakra is. A pszichológiát választotta, hogy azt a szakot fejezi be az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, (1968-1973), ahol 1974-ben bölcsészdoktori fokozatot szerzett.

Kutatási területei közé tartozott a szociális ismeretek szerveződése és reprezentációja, az irodalom pszichológia, a társas viselkedés naiv magyarázatai, a narratív pszichológia, valamint a számítógépes kvalitatív-kvantitatív szövegelemzés. Az 1980-as években Halász Lászlóval egyetemben László János volt az amerikai-magyar novellaértelmezési pszichológuscsapat tevékeny tagja, és központi szereplője. 1992-ben Gerald Cupcihkkal nemzetközi olvasókönyvet szerkesztettek a művészetpszichológia strukturális elveiről, ahol átfogó és precíz összefoglalást készítettek a művészeti jelrendszerek társadalmi és biológiai beágyazásának elméleti és műértelmezési kereteiről.

Az utóbbi két évtizedben a narratív szociálpszichológiai elmélet megalkotását tűzte ki célul. Mikor segédszínészként játszott a Nemzeti Színházban, fogalmazta meg a kérdést, hogy vajon milyen az emberi élet dramaturgiai megjelenése. Ezt a kérdést továbbgondolva első könyvében (Dráma és előadás, 1979) egy Molière darabot a befogadók szemszögéből elemezve figyelt meg, hogy milyen a megírt szereplők, és a darabot eljátszó színészek kognitív és érzelmi dinamikája.

A narratív pszichológiai paradigma egy már régebben létező kvalitatív műfaj volt. László János szerint a csoportok és az egyének identitásukat történetek alapján alkotják meg. Erre hozott létre munkatársaival egy szövegelemző rendszert, a NarrCat-ot. A munka keretein belül pszichotematikus modulokat vizsgáltak, azon belül például érzelmi modulokat, melyeket felosztottak például értékelő, kognitív, aktivitás részre. Fontos megállapítás volt a kutatás eredményeképpen, hogy ha valaki ír valamit egy másik emberről, csoportról, történelmi eseményről, akkor azt azért írja le úgy, hogy hatást gyakoroljon a többiekre. Ezért is vizsgálták, hogy ki, kinek milyen érzelmeket tulajdonít egy szövegen belül. Ezen fontos következtetéseket pedig középiskolák történelemtankönyveinek elemzése alapján vonták le.

,,A narratív beszámolók társas cselekvésekbe ágyazódnak. Az események a narratívumok által válnak szociálisan láthatóvá, s jobbára ezek alapozzák meg az eljövendő eseményekre irányuló várakozásokat. Minthogy a narratívumok áthatják a mindennapi élet eseményeit, ezen események maguk is történetszerűekké válnak". /László János: A történetek tudománya/