Bartók Béla
1881 - 1945
„Istenünk kérünk, vedd helyettünk oltalmadba őt
Tárd ki kapudat, nyugodni vágyó lelke előtt.”
Apja: Bartók Béla, iskolaigazgató. Anyja: Voit Paula, zongorista és pedagógus.
• A gyermek Bartók négyévesen már mintegy negyven dal hangjait tudta kikeresni a zongorán.
• 5 éves korában édesanyjától tanulva kezdett el zongorázni.
• 8 éves korában meghalt édesapja. Édesanyjával, és a tõle négy évvel fiatalabb Elzával
Nagyszõllõsre, azután Besztercére, végül Pozsonyba költöztek.
• 9-10 éves korában már apró zongoradarabokat kezd el komponálni.
• 1892-ben elsõ nyilvános fellépésén Nagyszõllõsön, saját szerzeményét (A Duna folyása)
játszotta.
• 1892-1896 között Erkel László tanítványaként zongorát és elméletet tanult Pozsonyban.
• 1899-ben a gimnázium után felvételt nyert a Budapesti Zeneakadémiára. Tanulmányait
1903-ban kitûnõ eredménnyel fejezte be.
• 1903-ban elsõ külföldi turnéján a Kossuth-szimfónia címû mûvét mutatta be.
• 1906-ban Kodály segítségével és tanácsaival megkezdte gyûjtõmunkáját. Bejárta az országot,
majd más népek zenekultúráját is kutatta: járt szlovák nyelvterületen, Erdélyben és Észak-
Afrikában (Biskra) is gyûjtött, az arab is népzenét tanulmányozta.
• 1906-ban Kodállyal közös népdalfeldolgozás-gyûjteményüket adták ki.(Magyar népdalok).
• 1907-ben feleségül vette Ziegler Mártát.
• 1917-ben nagy sikerrel mutatták be A fából faragott királyfi címû táncjátékát."
• 1918-ban másik nagysikerû színpadi mûve A kékszakállú herceg vára került bemutatásra.
• 1919-re fejezte be harmadik, egyben utolsó színpadi mûvét, A Csodálatos mandarint.
• 1923-ban írta Táncszvit, majd 30-ban Cantata Profana címû mûveit.
• 1923-ban kötött házasságot második feleségével Pásztory Dittával:
• Tanított a Zeneakadémián, és dolgozott a Magyar Tudományos Akadémián is.
• 1931-ben a francia Becsületrenddel tüntették ki.
• 1940-ben feleségével együtt New Yorkba utazott. A Columbia Egyetemen kapott állást.
• 1943. januárban volt az utolsó nyilvános koncertje.
• 1944-ben írta meg Yehudi Menuhin számára a Hegedû-szólószonátáját.
• 1945-ben, élete utolsó évében Brácsaversenyén dolgozott, azonban már nem tudta befejezni.
Az elkészült vázlatok alapján elõször Serly Tibor állította össze és hangszerelte meg a mûvet.
Késõbb fia Bartók Péter és munkatársa Nelson Dellamaggiore készítette el a mû felülvizsgált
kiadását .
• 1945. szeptember 26-án halt meg New Yorkban.

Született

Nagyszentmiklós, 1881. március 25., péntek

Elhunyt

1945. szeptember 26., szerda

Hol nyugszik

New York, Boise

Sírhelye létrjejött az online temetőben

2017. május 05., péntek 12:26

Jelenleg nincs virág az elhunyt online sírján.

Nem ég egyetlen mécses sem az elhunytért.

Még nem írt senki megemlékezést az elhunytról.

Képgaléria
Videó
Még nincs videó feltöltve.