Csákányi László
1921 - 1992
„Sem a csecsemő, sem a gyermekek, sem a féleszű nem félnek a haláltól, és a legnagyobb szégyen, ha az ész nekünk nem biztosítja azt a nyugalmat, ahová az oktalanság vezet.”
(Seneca)
1992. november 3-án elhunyt Csákányi László színművész, énekes.
Csákányi László, született Zsigovits László néven, 1921. január 13.-án.
Horvát családból származott, utóbb nevét magyarosította. Középiskolai tanulmányait Szentgotthárdon a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végezte. A Színművészeti Akadémia hallgatója volt ezt követően, ahol 1942-ben diplomázott. A Nemzeti Színháznál kezdett, azonban 1945-ben hadifogságba esett, és csak 1948-ban térhetett haza. Ezután a Pesti, az Úttörő és az Ifjúsági Színház társulatához szegődött, majd 1953-tól a Fővárosi Operettszínház, 1956-tól pedig a Petőfi, illetve a Jókai Színházban dolgozott. 1963–1971 között a Vígszínház, 1971–1974 között a József Attila Színház, 1974-től pedig haláláig a Vidám Színpad alkalmazta.
Sokoldalú jellemábrázoló tehetségét számos filmben kamatoztatta. Népszerű szinkronszínész is volt (például a Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki Frédije, a Disney Dzsungel könyvének Baluja, Karak a Vukban, Döbrögi a Lúdas Matyiban, Loncsár a Szaffiban stb.). Emlékezetes rádiójátékbeli szerepe Viktor Szíriusz hangja László Endre 13 éven keresztül futó Szíriusz kapitány című sorozatában.

Született

Németújvár, 1921. január 13., csütörtök

Elhunyt

1992. november 03., kedd

Hol nyugszik

Budapest XII. kerület, Farkasréti temető

Sírhelye létrjejött az online temetőben

2013. október 11., péntek 03:12

Jelenleg nincs virág az elhunyt online sírján.

Nem ég egyetlen mécses sem az elhunytért.

Még nem írt senki megemlékezést az elhunytról.

Képgaléria
Videó
Még nincs videó feltöltve.