Kabos Gyula
1887 - 1941
„Sem a csecsemő, sem a gyermekek, sem a féleszű nem félnek a haláltól, és a legnagyobb szégyen, ha az ész nekünk nem biztosítja azt a nyugalmat, ahová az oktalanság vezet.”
(Seneca)
1941. október 6-án elhunyt Kabos Gyula, színész, humorista.
Kabos Gyula (eredeti családneve Kann) Budapesten született, 1887. március 19-én.
1887. március 19-én született Budapesten. 1905-ben Solymosi Elek színiiskoláját végezte el. Pályáját még ez évben Szabadkán kezdte. 1906-1907 között Zomborban, 1907-1910 között ismét Szabadkán játszott. Pályája Nagyváradon (1910-1913), majd a Királyi Színházban (1913-1914) és a Royal Sörkabaréban folytatódott. 1916-1918 között a Kristálypalotában, a Fővárosi Orfeumban, a Télikertben, 1917-ben a Magyar Színházban, és az Intim Kabaréban lépett színpadra. Nagyváradon színházalapítással próbálkozott (1918), a következő évben visszatért Budapestre. 1919-ben a Dunaparti Színház tagja lett.
Mindenütt nagy sikert aratott. 1926-1929 között a Fővárosi Operettszínház tagja volt. Színi mestersége mellett 1929-től 1930-ig a Fővárosi Művész Színház igazgatója volt.
1935-1937 között a Víg, 1937-1938-ban a Magyar és Andrássy Színházhoz kötötte szerződés. 1939-ben az USA-ba települt, ahol alkalmi fellépésekkel szórakoztatta a magyarul tudó közönséget. Filmvállalatok közül egyik sem alkalmazta, teljesen mellőzték és utolsó évei keserűségben teltek. 1941. október 6-án hunyt el New Yorkban, Kobas néven temették el és sírjára csak jóval később akadtak rá.
"Pályáját mint táncoskomikus kezdte, majd a pesti kabaré utánozhatatlan egyénisége lett, s maradandót alkotott vígjátékokban, komikus és tragikomikus szerepekben is. Hadaró és dadogó beszéddel, eszköztelen játékkal, félszeg mozdulatokkal, groteszk mimikával teremtett figuráját számos, 1931-1938 között készült film is őrzi."

Született

Budapest, 1887. március 19., szombat

Elhunyt

1941. október 06., hétfő

Hol nyugszik

Budapest XII. kerület, Farkasréti temető

Sírhelye létrjejött az online temetőben

2013. október 13., vasárnap 15:58

Jelenleg nincs virág az elhunyt online sírján.

Nem ég egyetlen mécses sem az elhunytért.

Még nem írt senki megemlékezést az elhunytról.

Képgaléria
Videó
Még nincs videó feltöltve.