Zelk Zoltán (1906 - 1981) - Nemfeledünk.hu

Zelk Zoltán
1906 - 1981
„Istenünk kérünk, vedd helyettünk oltalmadba őt
Tárd ki kapudat, nyugodni vágyó lelke előtt.”

1906. december 18-án látta meg a napvilágot Érmihályfalván, egy szegény zsidó kántor, Zelkovits Ármin és Herskovits Mária gyermekeként. Édesapját korán elvesztette. Miskolcon járt iskolába, ám tanulmányait nem fejezte be. Egy ideig inaskodott is, de nem tanult ki semmilyen szakmát. Magyarország területeinek elvesztését Erdélyben élte meg, alig 13 évesen. 1921-től Szatmárnémetiben dolgozott. 1925-ben Budapestre költözött, tagja lett a Szocialista Munkásmozgalomnak és kommunistának vallotta magát, bár saját elmondása szerint nem ismerte sem Marx, sem Engels, sem Lenin ideológiáját.[1] Az Érmellék, illetve a Partium ősi örökségével, a gazdag és ízes magyar nyelvvel felszerelkezve, szépen csengő, hangzatos, durvaságtól és trágárságtól mentes verseket írt. 1927-ben kitoloncolták Romániába, ahonnan hamarosan visszaszökött Magyarországra. 1928-ban jelent meg először verse a Nyugatban.[1][2][3]

Első verseskötetét 1930-ban adták ki Csuklódon kibuggyan a vér címmel, melyről Radnóti Miklós írt elismerő kritikát. Megismerkedett a Nyugat második nemzedékével, köztük József Attilával is, akik hamar maguk közé fogadták. 1937-ben letartóztatták, de az irodalmi kör közbenjárására kiengedték.[4] A második világháború kitörését követően Ukrajnába került munkaszolgálatosként, de ép bőrrel átvészelte (1942–1944). Magyarország megszállásakor azonban bujdosni kényszerült felesége, Bátori Irén zuglói lakásán.[4]

A kommunista rendszerben ünnepelt költő volt. A valódi helyzetet nem ismerve írt hangzatos költeményeket Sztálin és Rákosi Mátyás dicsőítésére. 1948-ban Baumgarten-díjjal, 1949-ben és 1951-ben Kossuth-, illetve József Attila-díjjal jutalmazták. Gyermeklapot is indított Kisdobos címmel (1952–1956), amelyben saját gyermekversei is megjelentek. Ekkor már tisztában volt a kommunizmus fonákságaival és az 1956-os forradalom lelkes híve lett. A forradalom leverését követően háromévi fogságra ítélték, de amnesztiával másfél év után, 1958. október 15-én szabadult.[1] Azonban ez nem tölthette el örömmel: felesége egy héttel szabadulása előtt meghalt, édesanyja pedig a halálos ágyán feküdt, s másnapra meg is halt. Zelk életében ez volt a mélypont, de lírájában egy új korszak kezdődött. 1963-ban jelent meg a Tűzből mentett hegedű című kötete, benne a feleségét sirató gyászdalával (Sirály). 1964-től karcolatokat, tárcákat, jegyzeteket írt az Élet és Irodalomba, 1965–1967 között a Tükörben is megjelentek írásai.

Felesége halála után szerelmek, vagy szerelemnek vélt kapcsolatok, nőideálok váltották egymást. Az 1960-as évek végén megismerkedett a nála 25 évvel fiatalabb Sinka Erzsébet irodalomtörténésszel. Feleségül vette, és benne hűséges társra lelt, aki idősebb korára gondozója is lett a gyakran betegeskedő költőnek. Ebben az időszakban jelent meg a Meszelt égbolt című kötete, amelynek egyik legszebb verse az Asszony a hófúvásban.[3] 1971-ben Robert Graves-díjat kapott (az év legszebb verséért). 1980-ban SZOT-díjjal tüntették ki. 1981. április 23-án halt meg Budapesten.[4]

2000-ben a Zelk Zoltán Alapítvány megalapította a Zelk Zoltán-díjat. Az alapítvány célja, hogy mind erkölcsi, mind anyagi értelemben segítse a költők munkáját és irodalmi, művészeti tevékenységét a már meglévő irodalmi és művészeti értékek megőrzése és gyarapítása érdekében. Az alapítvány kuratóriuma évente egy alkalommal, minden év decemberében, Zelk Zoltán születésnapja (december 18.) környékén adja át a Zelk Zoltán-díjat egy arra érdemesnek tartott költő részére a Petőfi Irodalmi Múzeumban.