Kozák András
1943 - 2005
„A halál pillanata az, amikor a lélek elhagyja az irányító központi erőt, de csak azért, hogy újabb kapcsolatokat létesítsen, hiszen természeténél fogva halhatatlan.”
(Johann Wolfgang von
ozák András (Vencsellő, 1943. február 23. – Budapest, 2005. február 24.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, művészeti vezető, Drahota Andrea Jászai Mari-díjas színművésznő férje.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1965-ben fejezte be. Előbb a szolnoki Szigligeti Színház, majd 1966 és 1991 között a Thália Színház, illetve az Arizona Színház művésze volt. 1991 és 2001 között az akkori Nemzeti Színházban (a jelenlegi Pesti Magyar Színházban) játszott. Ezt követően 2003-ig a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja és művészeti vezetője volt. Itt nemcsak játszott, hanem több darabot rendezett is. Mind színházi alakításai, mind filmszerepei közül jó néhány emlékezetes marad.
Felesége Drahota Andrea színésznő. Gyermekei: Ágnes és Dénes.Ven

Született

Gávavencsellő, 1943. február 23., kedd

Elhunyt

2005. február 24., csütörtök

Hol nyugszik

Budapest XII. kerület, Farkasréti temető

Sírhelye létrjejött az online temetőben

2013. november 05., kedd 13:42

Jelenleg nincs virág az elhunyt online sírján.

Nem ég egyetlen mécses sem az elhunytért.

Még nem írt senki megemlékezést az elhunytról.

Képgaléria
Videó
Még nincs videó feltöltve.