Gyurkovics Tibor
1931 - 2008
"Nem akarok érdekes lenni,
csak egyszerű."
A budapesti születésű költő, író, pszichológus 1931. december 18-án látta meg először a napvilágot.
15 éves korában már a verseit közölte a Népszava. 1988-1992 között a veszprémi Petőfi Színház dramaturgja, 1989-től kezdve három éven keresztül az Új Idő szerkesztőbizottsági tagja volt.
Négy évig társelnöki szerepet töltött be a Magyar Írókamarában, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia alelnökévé választották, és a Magyar Írók Egyesületének elnökeként is tevékenykedett, majd tiszteletbeli elnöke is volt.
A Budavári Önkormányzat díszpolgárává választotta a sokoldalú személyiséget. Vezető posztot foglalt el az alternatív Kossuth-díjat létrehozó Alternatív Magyar Művészeti Díj Alapítvány kuratóriumában. Több mint ötven kötete jelent meg versek, regények, lírai esszék és elbeszélések formájában is.
A magyar irodalomban elfoglalt rangos helyét bizonyítják azok a díjak, amelyekkel jutalmazták élete során. Többek között József Attila-díjjal, a Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti keresztjével, Kossuth-díjjal és a Magyar Művészetért díjjal is kitüntették.
Gyötrő betegség után hunyta le örökre a szemét november 16-án.

Született

Budapest, 1931. december 18., péntek

Elhunyt

2008. november 16., vasárnap

Hol nyugszik

Budapest X. kerület, Új köztemető

Sírhelye létrjejött az online temetőben

2013. november 05., kedd 16:46

Jelenleg nincs virág az elhunyt online sírján.

Nem ég egyetlen mécses sem az elhunytért.

Még nem írt senki megemlékezést az elhunytról.

Képgaléria
Videó
Még nincs videó feltöltve.