Sztankay István
1936 - 2014
"Az életünk egy furcsa kis mese,
szeszélyes játék, bús színész dolog,
minden egy szürke váz körül forog,
fénnyel cifrázva, könnyel is tele...
Az életünk egy furcsa kis mese."
Wass Albert
Sztankay István a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész.
Budapesten született 1936. február 14-én. Édesapja görög katolikus pap volt. Gyermekkorában Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába járt.
Mielőtt felvették volna a Színház- és Filmművészeti Főiskolára (háromszor felvételizett), segédkántorként, kifutófiúként, földalatti építkezésen csillésként és anyagmozgatóként dolgozott. Harmadik felvételijén, 1957-ben arra a kérdésre, hogy mi az édesapja, azt felelte, hogy pásztor. Persze később kiszedték belőle, hogy lelkipásztor, ennek ellenére fölvették. 1961-ben diplomázott, és Miskolcra szerződött. 1963 és 1974 között a budapesti Nemzeti Színház tagja volt, majd 1990-ig a Madách Színház társulatához tartozott. Rövid szabadúszás után 1991-től nyugdíjba vonulásáig a József Attila Színház tagja volt.
A filmszerepei hozták meg az országos ismertségét. Az 1963-ban készített Hattyúdal és az 1968–71 között vetített Bors című tévésorozat címszerepének köszönhetően az egyik legnépszerűbb magyar színművész lett. Gyakran szinkronizált is, legtöbbször Jean-Paul Belmondót ésTony Curtist, de alkalmanként másokat is, például Johnny Cash countryénekest a Columbóban, vagy Danny DeVitót Pingvinként a Batman visszatér című filmben.
A színész legendás párost alkotott Schütz Ilával, a Jövőre, veled, ugyanitt című darabot 500-szor adták elő. De kapcsolatuk a tévére is kiterjedt, házaspárt játszottak A 78-as körzet című tv-sorozatban és a Szeszélyes évszakok Ihos József által írt családrovatában, a Szeszélyes családban is házaspárt játszottak, melyben Fónay Márta játszotta az anyóst.
Élete utolsó éveiben átmenetileg visszavonult, de 2012-ben a fia életéről szóló színdarabban újra játszani kezdett a Pesti Magyar Színházban. 2013-ban azonban végleg visszavonult a színpadi szerepléstől.
2012. január 24-én a Nemzet Színészévé választották Garas Dezső helyére.
2014. szeptember 26-án kísérték utolsó útjára a budapesti Farkasréti temetőben.

Született

Budapest, 1936. február 14., péntek

Elhunyt

2014. szeptember 12., péntek

Hol nyugszik

Budapest XII. kerület, Farkasréti temető

Sírhelye létrjejött az online temetőben

2014. szeptember 30., kedd 10:37

Jelenleg nincs virág az elhunyt online sírján.

Helyezzen el Ön egy virágot!

Nem ég egyetlen mécses sem az elhunytért.

Gyújtsa meg Ön az elsőt!
„S úgy fogok majd otthon meghalni, Mint egy kölyök, Akinek tréfa volt az élet És ok nélkül pihenni tér meg.”
(Ady Endre)
Hozzáadta: Borbála Ekkor: 2015. november 13., péntek 17:50
Képgaléria
Videó
Még nincs videó feltöltve.