Albert Györgyi
1964 - 2008
"Az Ő szíve megpihent a miénk vérzik,
a halál fájdalmát csak az élők érzik"
1964. május 9-én, Budapesten született.
Két évig a nigériai Lagosi Egyetemen tanult, hazatérve pedig beiratkozott az Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem angol-történelem szakára.
1989-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Újságíró Iskolájában végzett. Több ízben dolgozott a Magyar illetve a Petőfi Rádióban is, mint műsorvezető. Később az MTV-nél riporterként, a Nemzeti Színháznál pedig sajtószóvivőként kapott állást. Gyakran az Oscar-díjátadókról is Ő közvetített hazánknak.
Szabadúszóként sajtó- és PR menedzserként dolgozott. Több sztárinterjúja is született például John Travoltával és Madonnával is.
Miért pont én? - A depresszió szorításában, továbbá Miért pont én? - A férfiak fogságában című könyvei jelentek meg.
2008. október 3-án halt meg Budapesten, amikor is éppen egy interjúra indult a TV2 Aktív című műsorába. A tévécsatorna taxit küldött érte a Café Gustohoz – amely kedvenc törzshelye volt –, de a gépkocsiban, a Frankel Leó utcai lakása előtt rosszul lett. A kiérkező mentők 45 percig küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni. A diagnózis szerint légzési és keringési elégtelenség okozta a halálát.

Született

Budapest, 1964. május 09., szombat

Elhunyt

2008. október 03., péntek

Hol nyugszik

Budapest XXI. kerület, Csepeli temető

Sírhelye létrjejött az online temetőben

2013. október 01., kedd 10:24

Jelenleg nincs virág az elhunyt online sírján.

Helyezzen el Ön egy virágot!

Nem ég egyetlen mécses sem az elhunytért.

Gyújtsa meg Ön az elsőt!

Még nem írt senki megemlékezést az elhunytról.

Legyen Ön az első!
Képgaléria
Videó