Ihász Gábor
1946 - 1989
„Minden nap megszûnik valami,
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami új,
Amiért érdemes élni és küzdeni.”
1989. június 29-én elhunyt Ihász Gábor, dalszerző, énekes.
Ihász Gábor Budapesten született 1946. október 29-én.
Bátyja Ihász Kálmán olimpiai bajnok labdarúgó, unokatestvére Delhusa Gjon énekes.
Édesapja a honvédségnél hivatásos tisztként dolgozott, szabadidejében labdarúgó játékvezetőként tevékenykedett. Gábor egyetlen testvére, Kálmán a Vasasnál focizott, először magyar, később olimpiai bajnok lett.
Középiskolai tanulmányait az Irinyi János Gimnázium és Vegyipari Szakközépiskolában kezdte 1961-ben, majd a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban fejezte be, ahol sikeres érettségi vizsgát tett. Itt ismerkedett meg Pintér Évával, későbbi feleségével, akivel 1966-ban házasságot kötöttek. Két évvel később megszületett lányuk, Adrienn.
Ihász Gábor labdarúgó pályafutását a Vasasnál kezdte, mint korábban bátyja, ám 20 éves korában (1966) egy rutinvizsgálatnál kiderült, hogy szívproblémái miatt versenyszerűen már nem játszhat tovább. Ezért gyúró lett a felnőtt focicsapatnál. Később a Vasas felnőtt női kézilabda csapatánál is gyúrói állást kapott.
Második felesége, Hajós Mária, a Vasasnál kézilabdázott. Tőle született fia, ifjabb Ihász Gábor 1981-ben.
Gitározni autodidakta módon tanult meg. Első sikeres dalával, a Kék csillag fenn az égen cíművel az 1960-as évek végén jelentkezett. Szécsi Pál zeneszerzője volt. Hazánk minden jelentősebb városában megfordult a Fonográf, a Kék csillag, az Express és más együttesekkel, Koncz Zsuzsával, Kovács Katival, Korda Györggyel, a Heilig-Eszményi párossal, sőt Szűcs Judith és Máté Péter lemezein is olvashatjuk a nevét szerzőként. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió rendszeres szereplője volt; 2 önálló nagylemeze jelent meg életében, s egy halála után, de azt is ő készítette elő. A 'Metronóm 77' fesztiválon a Múlnak a gyermekévek című, S. Nagy Istvánnal közösen írt szerzeménye közönségdíjat nyert.
Mindössze 40 éves volt, mikor unokája megszületett, így ő lett Magyarország első „popnagypapája”.

Született

Budapest, 1946. október 29., kedd

Elhunyt

1989. június 29., csütörtök

Hol nyugszik

Budapest XII. kerület, Farkasréti temető

Sírhelye létrjejött az online temetőben

2013. október 13., vasárnap 16:06

Jelenleg nincs virág az elhunyt online sírján.

Nem ég egyetlen mécses sem az elhunytért.

Még nem írt senki megemlékezést az elhunytról.

Képgaléria
Videó
Még nincs videó feltöltve.