Jászai Jolán
1907 - 2008
„A halál pillanata az, amikor a lélek elhagyja az irányító központi erőt, de csak azért, hogy újabb kapcsolatokat létesítsen, hiszen természeténél fogva halhatatlan.”
A mindenki által csak Jászai Joli néniként ismert színésznő, a "Nemzet Nagymamája"-nak a születése 1907. május 21-re datálható, Rábatamásiban.
Csaknem százéves koráig folytatott aktív színészi tevékenységet, amit egyébként csak hetven esztendős korán túl kezdett el, hiszen nyugdíjazásáig tanítónőként dolgozott.
Életpályájába még így is több színházi és filmes, valamint néhány tévés szereplés is belefért. Például 79 évesen kapta meg első filmszerepét. Televíziós talk show-k szívesen látott vendége volt. Országos ismertségre is Friderikusz Sándor műsorában tett szert. Kitűnő költői vénájáról is tanúbizonyságot tett, amikor Verseim címmel 1992-ben önálló kötete jelent meg.
A piliscsabai Nagyboldogasszony Házban hunyt el szeptember 26-án. Hamvai a pécsi köztemetőben leltek örök nyugalmat.

Született

Rábatamási, 1907. május 21., kedd

Elhunyt

2008. szeptember 26., péntek

Hol nyugszik

Pécs, Városi Nagy Temető

Sírhelye létrjejött az online temetőben

2013. október 13., vasárnap 16:02

Jelenleg nincs virág az elhunyt online sírján.

Nem ég egyetlen mécses sem az elhunytért.

Még nem írt senki megemlékezést az elhunytról.

Képgaléria
Videó
Még nincs videó feltöltve.