Kazal László (1911 - 1983) - Nemfeledünk.hu

Kazal László
1911 - 1983
„Minden elmúlik, mint az álom
Elröpül, mint a vándormadár,
Csak az emlék marad meg a szívben,
Halványan, mint a holdsugár.”
(Friedrich Schiller)

1983. május 10-én elhunyt Kazal László, magyar színész, énekes, dalszerző, komikus.

Kazal László 1911. február 27-én született, Budapesten.

Budán, a Kruspér u. 5. szám alatt született. Egy testvére volt, Kazal Gábor. Édesapja a Földművelésügyi Minisztériumban volt hivatalnok, az első világháború kezdetekor besorozták és 1917-ben elesett. Édesanyja egy kis vendéglőt nyitott és ennek szerény jövedelméből tartotta fenn a családot.

Kazal László rosszul tanult. Később maga mesélte el, hogy a második osztályban 12 tárgyból bukott és csak testnevelésből és énekből ment át. A bukás után édesanyja nem tudta tovább fizetni az iskoláztatását, így kimaradt és újságkihordónak állt, később egy divatkereskedésben lett kifutófiú, majd borfiú, még később borpincér a Gellért Szállóban. Innen elbocsátották, mert visszafeleselt a főpincérnek. Évekkel később a Barta és Társa Elektromos Műveknél dolgozott, ahová már azért szegődött, hogy színésznek tanulhasson. Esténként, munka után Rákosi Szidi színiakadémiájára kezdett el járni, amit 1929-ben végzett el.

Már tanulmányai kezdetén színpadon játszhatott, egy operettben statisztált a Király Színházban. A színiiskola után a Bethlen téri színházban lépett fel. Később Miskolcon jutott segédszínészi álláshoz. Táncos bonviván szerepeket kapott és eljátszhatta Ádám szerepét is Az ember tragédiájában, de miután összeverekedett az ügyelővel, elbocsátották. Küszködve jutott újra álláshoz, Csongrádon, ahol komolyan vették és két év alatt rengeteg szerepet játszott el.

1936-tól egy beugró szerep eljátszása után (Bársony Rózsival és Latabár Kálmánnal) Budapesten lett szabadúszó. Állandó szerződést a siker ellenére sem kapott, ezért mellékállásokból kellett fenntartania magát: nyakkendőket készített, dzsesszdobos volt, parkett-táncos és bárénekes. Egy énekes szereplése során "felfedezték" és az 1930-as évek második felére ismert slágerénekes lett. Fellépései megszaporodtak a színpadon is. 1938-ban a Tonalit Gramophon Rt. hivatásos "gramofon-énekese" lett. Az 1940-es évek elején egy időre Nagykőrösre költözött, zenés-műsoros esteket adott vidéken és a fővárosban is. 1943 elején a fővárosi Komédia színpadon játszott. Később a Royal Varietéhez került, ezt azonban a német megszállók 1944. március 19-én bezárták és Kazal a besorozást elkerülendő a háború végéig bujkálni kényszerült, Budán.

A szovjetek bevonulása után először a Kamara Varietében kapott munkát, de emellett számos más színházban is fellépett, beleértve a Fővárosi Operettszínházat. 1949-ben a Magyar Néphadsereg Színháztól kapott szerződést, a következő évben pedig a Vidám Színpadtól, ahol haláláig, több mint negyed évszázadig játszott és (egy ízben) rendezett is.

Az 1950-es években főleg táncdalénekesként ismerték, slágereket és a politikusok követelte mozgalmi dalokat egyaránt énekelt. A televízió megjelenésével gyakran lépett fel kuplékkal, kabarészámokkal a képernyőn, ami tovább növelte népszerűségét: "a Kazal" generációk számára vált fogalommá.

1967 decemberében családjával Kertész Sándor meghívására Kanadába utazott, ahol nagy sikerrel fellépett a Torontói Művész Színház 10. születésnapi gálaestjén. 1969 decemberében visszatért ide és feleségével együtt ismét nagy sikerrel, zsúfolt nézőtér előtt a torontói Ryerson színházban lépett fel.

Utoljára a Salamon Bélára emlékező tévéműsorban szerepelt, ahol elmesélte, hogy amikor a már súlyos beteg Salamon Béla szerepét játszotta a Vidám Színpadon, egy este pizsamában megjelent a színházban Salamon, átvette a szerepet, majd hazament és meghalt. Az emlékműsor felvételét követően Kazal László is meghalt; a műsor adásba kerülését sem élte meg.